Néha úgy érzem boldog vagyok. De leginkább szomorú.. rémült, dühös, reményvesztett, tele fájdalommal érzések nélkül üresen, egyedül. Nem ismerem önmagam, nem látom az élet értelmét. Nem tudom, hogy ki vagyok és mit akarok. Csak a fájdalmat érzem, az ürességet, a magányt. Hiába vannak barátaim, előlük is elrejtőzöm.. nem akarom őket bántani, félek..
Bevallom sokszor vagyok dühös, az emberekre, a világra de legfőképpen magamra, hangulatom is mindig változik, végtelen ürességet érzek, van hogy megvágom magam sokszor..más szóval falcolok mert kell kell éreznem a fájdalmat.. hisz ha érzem akkor még élek...de nem értenek meg.. senki nem ért meg engem...az egyik pillanatban a világot akarom megváltani.. a másikban csak elbújnék a világ elől.
Ha megkérdezik miért vagyok szomorú nincs rá határozott válaszom, de mindig ki tudok találni egyet, hogy eleget tudjak tenni a kérdésnek. Nem jó ha folyton kérdezgetnek, meg kell nyugtatni őket..
Egyedül érzem magam, szörnyen fáj a lelkem, nem értem magam és még azt sem miért érzek így.
Nagyon erős fájdalmat érzek ezért inkább alszom, hogy ne érezzek semmit. De akkor megjelennek azok a szörnyűséges álmok.. sokszor.. mostanában egyre többször.. Mit tegyek?? Nem jó mindig nyugtatókat szedni, bár az picit stabilizálja a hangulatom..Néha annyira fáj, hogy küzdenem kell, hogy ne bántsam önmagam.
Szinte mindig álarcot viselek..
Ha belém látnál tudnád, hogy úgy érzem legbelül haldoklom. Napról napra egyre jobban.. Mindent magamban tartok és csak akkor jön ki, amikor egyedül vagyok. Nem bízom az emberekben.. ezért elbújok a világ szeme elől. Nem tudom közel engedni magamhoz az embereket, de próbálkozok vele. Egyszerre érzek űrt és hatalmas fájdalmat, bármit megtennék, hogy enyhüljön ez.
A kedvem folyton változik, mindent csak feketén vagy fehéren látok, szeretlek és gyűlöllek egy azon időben.
Szeretném ha ez változna de jelenleg nem sok esélyt látok erre. Szeretnék én is normális lenni, ugyanolyan mint bárki más.. Szeretnék nem elbújva mások elől élni, szeretnék kapcsolatokat kialakítani.. intimebb viszonyt.. de nem megy, egyszerűen nem megy. Szeretnék nem félni egyes dolgoktól.. az orvosok nem tudnak semmit.. több éve semmit nem javultak ezek a dolgok.. csak a gyógyszerek változtak más nem. Persze én próbálom az érzéseimet kordában tartani és kívülről egy viszonylag emberibb személy lenni.. de úgy érzem a személyiségem is elvesztettem már rég.. nehéz de még bírom még egy kicsit bírom.
Nem tudom mi lesz a jövő.. de a jelen viszont maga a pokol..mindennap csak egy kínszenvedés.. igaz vannak dolgok amik lekötik a figyelmem egy-egy időre.. és van amikor jól érzem magam pár óráig de aztán...megint minden ugyan az. Úgy érzem a kezeim meg vannak kötve, nem tudok kilépni ebből az állapotból. Pedig szeretnék.. és néha jó úgy gondolni erre az egészre, hogy nem is velem történik.. de a valóság az ellenkezőjét mondja.
Azt hittem a gyerekkoromnál nem lesz szörnyűbb dolog az életben, de igen van ..ez amiben élek..
Sajnálom, hogy nem tudok olyan ember lenni, mint azt elvárják tőlem.. sajnálom.. hogy ilyen vagyok..hogy élek.
I'm happy.
I'm sad.
I'm relaxed.
I'm paranoid.
I love you.
I hate you.
I want to be with you, please don't leave me.
I want you to get the hell away from me.
I love my life.
I want to just die.
bbpony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése