Hmm.. azt hiszem picit jobban vagyok, egészségileg. És a konvektort is megcsinálták.. akkor minden jó..?? Nem! nem sajnos nem.. érzelmileg még mindig mélyponton vagyok. És cigiznem sem szabad még mindig. Ez eléggé kiborító és inkább alszok egész nap.Azt hozzáteszem, hogy egyébként sincs kedvem az ébrenléthez. Valahogy jobb nem tudni semmiről és aludni, aludni mélyen. Sajnos az elmúlt pár napban ért egy elég nagy csalódás. Egy barátomban csalódtam, illetve már nem igazán tudom hova tenni Őt. Igazából az fáj,hogy úgy éreztem semmibe vesz. Semmibe veszi a barátságunk, azt hogy egyszerűen csak átlépett rajtam, és minta nem is léteznék élt tovább. Ez a legrosszabb, hogy nekem nem mondott semmit.. mert ha például mondja hogy nem akar többet velem beszélni, vagy mondja hogy ennyi volt hagyjam békén akkor jó elfogadom, beletörődök, de így.. nehéz. Mindegy végül is ez van itt is én hibáztam. Többet gondoltam ebbe az egészbe, mint ami valójában volt. Úgy tűnik ennyire jelentéktelen vagyok számára.. ez van. Csupán egy vagyok neki a sok közül...
ma már jobban vagyok valamivel de 2 napja egészen kikészültem miatta. Persze így visszagondolva jó nagy hülyeség volt, de akkor jónak láttam és megkönnyebbültem utána. Szóval végül is használt. Csak még most is fájok...de ez a testi fájdalom semmi a lelkihez képest, s mégis eltereli a gondolatom Róla.
Ebben az egészben egyedül saját magam hibáztatom, hiszen én hittem mást, mint ami valójában volt. Ő nem tehet róla, hogy annyira nem kedvelt meg, mint én Őt. És hiába szeretném, hogy kedveljen engem ha egyszerűen a szemében olyan vagyok mint bárki más, mint egy távoli ismerős vagy még rosszabb.. egy idegen. Emiatt nem hibáztathatom, ez az Ő döntése én felajánlottam neki igaz barátságom, de mivel nem kerültem hozzá olyan közel így könnyű Neki túllépni rajtam. És tényleg én hibáztam, így jogos a fájdalmam, amit érzek, tanulnom kell belőle. Jobb megtartani mindenkivel a háromlépés távolságot. Csak az a baj én nagyon nem vagyok ilyen, de ilyenné kell válnom... ha nem akarok ennyire sokat csalódni.Bár az élet csalódások sorozata, mégis, ha tudok valamit tenni hogy kevesebb legyen akkor, már meg fogom tenni, még úgy is ha piszok nehéz lesz távolságot tartani.
Meg kell tennem. Megpróbálom. Megteszem. Nem hibázhatok, bár sejtem..nemnem..tudom, hogy fogok. Mindig hibázok. Folyamatosan rossz döntéseket hozok, hibázok az egész életem kivitelezésében..nem vagyok jó emberismerő, ígyrendkívül sokat csalódok bennük. Ezzel is tisztában vagyok. De, hogy mért most akadtam ki ennyire.. nem tudom..talán túl közel állt hozzám Ő talán annyira nem akartam, hogy valami ilyesmi történjen, pedig sejtettem, hogy ez lesz előbb utóbb... vagy talán ennyire görcsösen ragaszkodtam már hozzá..??!! ilyen nagyon nem akartam elveszíteni??!! nem tudom..de annyit tudok hogy egy picit összegyűlt bennem a feszkó és most ez egy pöcc volt és robbantam. Vannak kérdéseim is magammal szemben..
Mért kedvelek meg embereket..?! Mért engedem közel magamhoz őket?! Mért nem értem meg, hogy nem szabad ezt csinálni, mert úgyis ráfázok?! Mért kell nekem mindig a szeretetet hajszolni, kergetni..?! Mért nem értem meg hogy igazából sokan nem kíváncsiak rám?! Mért erőltetem magam az emberekre??!!
Ahh soksok megválaszolatlan kérdés.. amiket természetesen nem hangoztatok, hiszen akkor csak azt kapnám, hogy bolond vagyok, sokan szeretnek blabla... csak azért hogy ne bántsanak.. ez nem kell.
Azt hiszem tovább kell lépnem.
Minden álmom színesre festett,messzire gurult üveggolyó.Idővel egyre szelídebb leszek,hiába vagyok megvadítható.
Már többet hallgatok, mint ítélek,bár súllyal se több, mint éllel a szó.Vasfog az idő az ember szívének,ha minden színjáték megtanulható.
Hát eljátszom azt, hogy ennyire vittem.A bűneim közül semmit se bánok.Már átéltem mindent, amiben hittem:az tesz emberré, hogy újra hibázok.
ьь קσηў
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése