csak úgy.

Fehér.
         Hideg.
                   Kórház.
                               Magány.
                                            Egyedül.
                                                        Fájdalom.
                                                                       Hiány.

Valahogy most e néhány szó tükrözi amit érzek. Fehér... A kórterem...a falak,az ágy, a takaró, a párna...mind mind a tisztaság színét viseli. Mégis.. annyira nyomasztó. Ahogy így körbenézek és sehol semmi szín csak fehér...még a bögrém is fehér itt mellettem a fehér éjjeli szekrényen. És ahogy az ablakon kilestem kint is minden fehér ...tegnap egész nap esett a hó.. mondják. Szeretem a havat nézni, az olyan megnyugtató. Bár innen nem látom, ki meg nem szívesen mennék. Bár egy cigi igencsak jól esne...
Hideg van..Fázom...pedig be vagyok takarva,  valami nincs rendben a fűtéssel. De úgy veszem észre ez egy cseppet sem zavar senkit (: 
Itt a kórházban minden annyira egyhangú.. reggel ébresztés 6kor vagy 7 kor, gyógyszerek beszedése, reggeli.. amit én rendszerint későbbre hagyom. Vizit, jön a doki kérdez "hogy vagyunk ma?" --- mégis hogy lennénk ?-.-" Bezárva egyedül fehér szobába... hogy is lehetnénk...de ez a többes szám is kicsit frusztráló. Mintha nem egyedül lennék.. mintha mindig lenne mellettem valaki.. fura érzés. Beteges..néha azt érzem valóban nem vagyok egyedül.. néha olyan érzésem van, hogy csak beszélnem kellene hozzá és ő válaszolna, és csupán azért nem látom mert sosem szólítom meg, és ha megtenném láthatnám mert ő eddig néma csendben figyelt engem. Ámbár ha megtenném...az egyben az őrület első jele is lenne.. Nem teszem meg, még nem, még van bennem emberi lélekmaradvány.. a tudatalattimban viszont ott motoszkál ez a valaki...és egyszer biztos vagyok benne elő fog bújni rejtekéből...de akkor már vége lesz mindennek.. 
Magány..igen.. egyik legfelemésztőbb érzés ami létezik, és ami él bennem. Hosszú ideje érzem ezt.. és ez nem a barátok nélkülözése miatt kialakult magány...mert ők vannak és tudom hogy szeretnek, ahogy én őket vagy még jobban. Ez a magány amit én teremtettem magamnak...ami fájdalmas, de mégis kell, ahhoz hogy éljek. Szükséges, megvéd..
Fájdalom..lelki-testi fájdalom.. bár a lelki mindig is sokkal nagyobb és erősebb mint a testi. A test csak hús, vér, csontok és izmok és vannak korlátai..  a fájdalmat jobban elviseli.. de a lélek végtelen,halhatatlan.. és a fájdalom százszorta jobban sebezi, mint a test börtönét. Fájdalom..lelkem fáj..borzasztóan... szenvedek tőle.."mikor lesz vége..?" sokkal de sokkal jobban fáj, mint amikor megvertek és tele voltam zúzódással, és vért köptem...áááá hozzá nem fogható ez a fájdalom amit érzek.Egyszer úgyis vége lesz..egyszer úgy is vége lesz mindennek.Ezt a fájdalmat persze elfolytom amennyire csak tudom, így mosolygok, "jó kedvű vagyok" és mikor megkérdik "hogy vagy ma?" mit felelek? "jól köszönöm". Jobb így, úgysem értenének... max beskatulyáznak "uncsi depis srácnak" mert az állandó siránkozás unalmas... és jobb így, nekik jobb, nekem már oly mindegy.A depresszió igaz bár elvileg kezelhető és most kezelik, gyógyszerekkel...kedély javítókkal...megannyi csodaszerrel.. bár hatását nem látom és ők se..így újabb és újabb szereket kapok...naponta 12 kis bogyó amiatt hogy ne csak arra a bizonyos másik világra gondoljak..és némi mosoly is üljön ki arcomra. (: 
És végül hiány...annyira nagyon sok minden hiányzik... el se tudom mondani... a régi életem... az édesanyám... az egészségem... a barátaim... az hogy valami értelmeset csináljak...hogy járjak.. hogy tudjak igazán sétálni gyönyörű havazásban éjszaka sétálni ..hogy szeressenek, úgy igazán.. tiszta szívből úgy ahogyan én tudok szeretni...hiányzik az ölelés...hiányzik az az érzés hogy valaki van számomra,  valaki aki az egyetlen és én is számára az egyetlen vagyok...hiányzik az ölelés, a csók... de hiányzik, a csokis fagyi a vattacukor, a léggömb, a macim, a ponym...hiányzik az hogy érezzem hogy fontos vagyok, hogy számítok még valamit, hogy nem vagyok felesleges.. érezzem azt hogy megbecsülnek, hogy nem csak egy depis suicid hajlamokkal rendelkező BETEG fiút lássanak bennem..hogy nem csak sajnálni lehet engem..hiányzik hogy érezzem nekem is érdemes élnem...

Szürke , hideg és

puha

de teste van és foga

....mellyel engem rág...

Fürge , rideg ujja

nem is keresett,........

mégis rámtalált.

Édes szavakat mond, ..majd

cselvetése tőrt döf

belém...

nyálas féreg teste

folytogatva csavarodik

körém.

...de nem elég még ennyi

kín, véres gondolat

Szökőkútként törnek elő

újabb s újabb fájdalmas

szavak.

Szívem köré dróthállót font

a néma csend,

lelkem továbbra is forró

gőzpárán lebeg...

Testem húrja megfeszül , s

jajong

sivítva mondja újra el::::

e g y e d ü l vagyok.

bb  PoNy