Hmm.. már igen rég volt, hogy írtam ide.De most ennek is eljött az ideje. Mostanában megint szarul vagyok pedig látszólagos nyugalom vesz körül. Bár ma egy "kisebb" veszekedéssel indult a nap. Lényegtelen csak megint valamit elrontottam, persze ez már megszokott tőlem. De mégis rossz, mert én tudom hogy mennyire hasznavehetetlen vagyok, és mennyire nem érek semmit, mégis... rossz szembesülni mikor szidalmak árán rávilágítanak a lényegre: TE EGY SENKI VAGY, NEM ÉRSZ SEMMIT. Pár annyiszor hallott szó az egész, mégis ... rosszul esik, persze tőlük mit várhatna az ember?? illetve én? semmit. Mindegy. Tényleg mindegy.. csak megint felidegesítettem magam.. egyszerűen mikor már a genetikai hulladéknál tartottak és a faterral jöttek...ölni tudtam volna szó szerint ÖLNI.. de persze nem tettem semmit (kivéve h összetörtem a bögrém:D) aztán sírtam egy sort-mert az mindig "segít" /vagy nem- és aztán hosszú idő után megint csak elővettem azt a bizonyos falcolós énem. Sajnálom. Kellett. Nem tehetek róla. Valamit kellett .. főleg hogy megtudtam fater meglátogat a jövőhéten.. (mekkora öröm). Szóval igen megtettem megint.. kicsit ironikus hogy pont tegnap a dokival arról beszélgettünk milyen szép hogy már rég csináltam és hogy legyek büszke mert hatalmas akaraterőm van.. TÉNYLEG milyen hatalmas..kb eddig tartott az a nagy akaraterő. Azt hiszem erről sohasem fogok "leszokni". Jobban mondva nem tudok. Vagy lehet nem is akarok?! Nem tudom. De nem is érdekes.A lényeg hogy jót tett a lelkemnek, megnyugodtam, bár fája csuklóm de ez már csak így működik.. ha a lelki fájdalmak csökkennek a testi fájdalmak nőnek. És ez így van jól, így tökéletes(nekem). Szeretném hogy megértsenek, hogy elfogadjanak így ahogy vagyok.Igaz én magamat sem tudom elfogadni. De max csak annyit fognak fel hogy ez beteg.. pff...IGEN BETEG VAGYOK- BORDERLINE-.. és ez nem múlik el az egyik napról a másikra mert ez nem egy megfázás. Sajnálom hogy ilyen vagyok, és hogy mindenkinek csak gondot okozok, és hogy nem tudom megértetni magam másokkal, és azt is sajnálom hogy emiatt rossz érzést keltek, igazán sajnálom. És azt is hogy ellentétes dolgokat írok most le de ezek így jönnek..
This is what happens when you leave me in the dark. This is what happens when you don't finish what you start. This is what happens when you don't pick up the phone. This is what happens when I get left alone.
Tudom hogy ezt így senki sem érti meg továbbra sem (most lehet szemétség) de nem érdekel. És most jöhet az hogy "de ne légy hülye! ne csináld ezt!, erősnek kell lenned és kitartás!" meg az efféle cselekedj már helyesen mondatok. De mi van akkor ha nekem ez a helyes?? persze tudom hogy nem normális megoldás de ha nekem így jó?? Ettől máris beskatulyáznak a "hülyék táborába"?! A válasz igen. Sebaj nekem így JÓ. Sosem voltam normális, sosem volt normális életem akkor mért várják el hogy 1-1 adott dologra normálisan reagáljak és normális megoldást találjak a problémákra?... Kezdem unni hogy minden tettemet meg kell magyaráznom.. mért akadtál ki? mért csináltad ezt? mért sírsz? mért nem mozdulsz ki egy kicsit? MERT CSAK .. a válaszom, vagy pedig kitalálok valamit ami persze szintén egy gyenge indok de legalább békén hagynak. Néha csak ugy elbújnék oda ahol nem kell értelmetlen kérdésekre válaszolnom, ahol nem bántok meg senkit. Fogalmazhatok úgy is hogy szívesen bújnék el az élet elől. És még mindig fájok.. sebaj majd elmúlik ahogy minden :) Most kezdek jól lenni.. bevallom már jó ideje kezdtem írni ezt a bejegyzést akkor egészen nagyon rosszul éreztem magam.. de most megin kezdek jobban lenni. Ebben a rohadt betegségben az egyik legrosszabb dolog ez az állandó hangulatváltozás egyik percben happy aztán sad... fúú nagyon utálom. Az üresség érzését meg lehet szokni.. a fájdalomhoz is hozzá lehet szokni.. a falcolás kell hogy tovább bírjam.. de ez ez nehéz. És persze azok a gondolatok amiket megpróbálok elrejteni vagy tagadni magamban. De mindig előjönnek. Sajnálom azokat az embereket akik "ismernek".. mert sosem fognak igazán megismerni, de minek is mikor nincsenek igaz barátaim.. senkit sem érdeklek igazán, és ha egyszer csak úgy hirtelen eltűnnek akkor senki nem emlékezne rám. Ez a bejegyzés ismét csak nagyon összevisszára sikeredik úgy érzem. De most a gondolatok is így járnak a fejemben. És az a legrosszabb hogy nem tudok ellene mit tenni. És senki sem tud segíteni. Bár lehet nem is akarnak. Mindegy. Lényegtelen.
Most eszembejutott pár kérdés amit így fel szoktak tenni nekem az emberek ha esetleg eljut a kapcsolatunk olyan szintre hogy merek a dolgokról beszélni.
Pl: Miért vagy beteg?Mikor lettél beteg? Mitől lettél beteg? és a többi "idióta"-bocsánat- kérdés. Válaszom: A jóég tudja..mikor miért mitől..? nem tudom, csak annyit hogy mindig volt vmi problémám kiskoromtól kezdve, nem is emlékszek arra mikor voltam jól! :/ Szánalmas tudom.. de már lassan 11 éve járok dilidokihoz.. kisebb nagyobb kihagyásokkal. Vannak bizonyos töréspontok az életemben ami minderre rátett 1-1 lapáttal pl: a fater.. anya halála..az hogy mozgássérült lettem.. de konkrét időpontot nem tudnék mondani amikortól minden rossz lett.. hmm vagyis de.. mikor megszülettem.
A BPD-t kb 1 éve diagnosztizálták eddig "csak" depressziós voltam. Lehet ettől rosszabb?? Nem hiszem.. de "értelmet" nyert minden érzésem és szenvedésem mióta tudom, persze ez rossz szó rá, de tudom hogy milyen betegségem van. Ellenben a környezetem nem érti ezt és csak annyit fognak fel továbbra is "vmi depis gyerek" vagy épp azt hogy "emós" (megjegyzem ez a kedvencem^^). Holott ez cseppet összetettebb a depressziónál. Most megpróbálom leírni mi az amit érzek. Persze ezeket nem mindig és nem is egyszerre de elég sűrűn és néha már már beleőrülök a gondolatokba.. (ekkor nyúlok a penge után). Remélem kicsit összeszedettebb képet tudnak így alkotni velem kapcsolatban az emberek. Mert így csak azt látják hogy befordulok és akkor mindenki hagyjon békén. Közben meg iszonyú dolgok játszódnak le bennem, amiről nem jó beszélni, és félek is hogy elkönyvelnek bolondnak..
Íme ÉN:
Félek attól, hogy megőrülök. Szeretném önmagam megsebezni. Félek egy erős személyes kapcsolatba belemenni. Gyakran tartok valakit nagyszerű személynek, de utána csalódok benne. Gyakran csalódom az emberekben. Úgy érzem nem tudok zöldágra vergődni az élettel. Messzinek tűnik az az idő, amikor magam boldognak éreztem. Belül üresnek érzem magam. Az a benyomásom, hogy az életem irányítás alól kiesett. Gyakran érzem magam egyedül. Nem az az ember vagyok aki szerettem volna lenni. Minden újtól félek. Nehezemre esik, hogy dolgokra emlékezzem. Nehezemre esik döntéseket hozni. Olyan érzésem van, mintha egy fal venne körül. Gyakran nem vagyok benne biztos ki is vagyok. Félek a jövőtől. Néha olyan érzésem van, hogy szétesek. Néha félek attól, hogy a nyilvánosság előtt esek szét. Soha sem értem el annyit, mint amennyit elérhettem volna. Olyan, mintha egy szerepet játszanék, s közben figyelném magam. A családomnak jobb lenne nélkülem. Egyre többször gondolok arra, hogy mindenhol a rövidebbet húzom. Nem tudom megmondani mi az amit legközelebb tenni fogok. Senki sem szeret. Nem tudom megkülönböztetni mi az ami tényleg megtörtént és mi az amit csak bebeszéltem magamnak. Az emberek úgy bánnak velem, mint egy tárggyal. Néha különös dolgok járnak a fejemben, és nem tudok megszabadulni tőlük. Az a benyomásom, hogy az életem reménytelen. Nem tisztelem önmagam. Mintha ködben élnék. Vesztes vagyok. Félek felelősséget vállalni mások iránt. Az az érzésem, hogy nincs rám szükség. Nincsenek valódi barátaim. Az az érzésem, hogy a saját életem nem tartom a kezemben. Nem érzem magam jól tömegben (mozi,vásárlás). Nehezemre esik barátságokat kötni. Túl késő megpróbálni önálló személlyé válni. Nehéz nyugton lennem és lazitanom. Az az érzésem, mintha más emberek olvasnának bennem, mint egy nyitott könyvben. Gyakran az az érzésem, hogy valami történni fog. Halálgondolatok. Nehezemre esik barátságokat fenntartani. Utálom magam. Gyakran kerültem szexuális kapcsolatba emberekkel, akik semmit sem jelentenek. Félek széles utakon, tereken. Néha csak azért beszélek, hogy megbizonyosodjam, létezek. Gyakran nem vagyok önmagam. Soha sem érzem azt hogy valahová tartozom.
A testem a börtön A lelkem a fogoly Magányos zárkámban Társam egy sikoly. Kínzó rémálmaim bilincse gyötör Láncbavert lelkemnek a fájdalom gyönyör. Ha húsomat letépve leráznám a láncot Szabad gondolatok járhatnak örömtáncot. Adj nekem reményt és én alapot öntök Börtönöm ajtaján könnyebben kitörök. Szégyen és Bűntudat menjetek fussatok! A halált keressétek s mondjátok hol vagyok...
I know what its like to need someone. To have them say goodbye and let go of your hand, and feel like the world has stopped, and in order to keep it turning, to make sure the sun sets and the rain falls from the sky and to keep your feet moving one step forward, two steps back, you need them there, holding you, loving you, and needing you, too.
I know what its like to want someone. to have that irresistable urge to kiss them, or sit there and just stare into their eyes and think "this is real beauty." To want their hand on your hip and when they kiss you to run their fingers through your hair. I know that lust. I crave for it.
I know what its like to miss someone. To feel lost, empty, incomplete. [there are way too many words to describe that feeling.] but not just miss a lover - no no no - it hurts no matter who you miss. That pain stabs at you like a thousand and one knives and it kills and it strives and it just wants to be whole, even if it cannot be.
I know what its like to love someone. Now now, don't get your jumpers all in a bunch - i've never been in love. But i have loved and i have felt things I never thought I could imagine feeling in the root of my stomach - where i was being stabbed just a few moments ago. Its magic, its lust, its trust. its everything. It's beautiful.
Every day is wonder why...? Why is this happening to me?
I feel so lost...
and I don't know what to do about it. no one knows, sees or understands it.... but I feel it. I don't know who I am and what I want.
Sometimes I'm happy...
...sometimes I'm hyper
but mostly I'm sad
depressed,
suicidal..
I do what you want me to do,
I act the way you do,
I dress like you want me to,
I like whatever you like.
'cause I don't even know what I really want or like.
What the fuck am I?
My identity is gone.
So please don't leave me, as you see I cannot live without you. Without you I am nothing, lost and empty inside. 'casue of the problems whit my disease, no one wonts to be my friend.
I am so lonely.
"Everyone I know goes away in the end."
'Casue sometimes I adore you, but five seconds later I con disgust you.
Why are you perfect and why am I not?
It makes me desperate. I stuck on myself and I feel caged. There is nothing left for me in this selfish world.
Time to go.
Time to say goodbye.
Farewell I'm sorry.
This is where I'm coming from.
And this is where I'm going to.
I tired many things to kill myself. None worked. I am still here. Even more I tried to get better but nothing really helps.And so times so goes by. Everyday I feel more helpless, useless and wasted. And so feel everyone around me about me. There's nothing left for me.
I cry all day. I cut every day. Deeper.. deeper..
I don't want to see anyone. I don't trust them people. They all leave me behind. To forget about the inner pain I used to take drugs and alcohol.
Cutting myself too, I'm a big wound now. But that only got it worse. Now I'm an addict as well. Locked in my pain that is burning inside of me. All I can do is waiting for help and holding on.
Néha úgy érzem boldog vagyok. De leginkább szomorú.. rémült, dühös, reményvesztett, tele fájdalommalérzések nélkül üresen, egyedül. Nem ismerem önmagam, nem látom az élet értelmét. Nem tudom, hogy ki vagyok és mit akarok. Csak a fájdalmat érzem, az ürességet, a magányt. Hiába vannak barátaim, előlük is elrejtőzöm.. nem akarom őket bántani, félek..
Bevallom sokszor vagyok dühös, az emberekre, a világra de legfőképpen magamra, hangulatom is mindig változik, végtelen ürességet érzek, van hogy megvágom magam sokszor..más szóval falcolok mert kell kell éreznem a fájdalmat.. hisz ha érzem akkor még élek...de nem értenek meg.. senki nem ért meg engem...az egyik pillanatban a világot akarom megváltani.. a másikban csak elbújnék a világ elől.
Ha megkérdezik miért vagyok szomorú nincs rá határozott válaszom, de mindig ki tudok találni egyet, hogy eleget tudjak tenni a kérdésnek. Nem jó ha folyton kérdezgetnek, meg kell nyugtatni őket..
Egyedül érzem magam, szörnyen fáj a lelkem, nem értem magam és még azt sem miért érzek így.
Nagyon erős fájdalmat érzek ezért inkább alszom, hogy ne érezzek semmit. De akkor megjelennek azok a szörnyűséges álmok.. sokszor.. mostanában egyre többször.. Mit tegyek?? Nem jó mindig nyugtatókat szedni, bár az picit stabilizálja a hangulatom..Néha annyira fáj, hogy küzdenem kell, hogy ne bántsam önmagam.
Szinte mindig álarcot viselek..
Ha belém látnál tudnád, hogy úgy érzem legbelül haldoklom. Napról napra egyre jobban.. Mindent magamban tartok és csak akkor jön ki, amikor egyedül vagyok. Nem bízom az emberekben.. ezért elbújok a világ szeme elől. Nem tudom közel engedni magamhoz az embereket, de próbálkozok vele. Egyszerre érzek űrt és hatalmas fájdalmat, bármit megtennék, hogy enyhüljön ez.
A kedvem folyton változik, mindent csak feketén vagy fehéren látok, szeretlek és gyűlöllek egy azon időben.
Szeretném ha ez változna de jelenleg nem sok esélyt látok erre. Szeretnék én is normális lenni, ugyanolyan mint bárki más.. Szeretnék nem elbújva mások elől élni, szeretnék kapcsolatokat kialakítani.. intimebb viszonyt.. de nem megy, egyszerűen nem megy. Szeretnék nem félni egyes dolgoktól.. az orvosok nem tudnak semmit.. több éve semmit nem javultak ezek a dolgok.. csak a gyógyszerek változtak más nem. Persze én próbálom az érzéseimet kordában tartani és kívülről egy viszonylag emberibb személy lenni.. de úgy érzem a személyiségem is elvesztettem már rég.. nehéz de még bírom még egy kicsit bírom.
Nem tudom mi lesz a jövő.. de a jelen viszont maga a pokol..mindennap csak egy kínszenvedés.. igaz vannak dolgok amik lekötik a figyelmem egy-egy időre.. és van amikor jól érzem magam pár óráig de aztán...megint minden ugyan az. Úgy érzem a kezeim meg vannak kötve, nem tudok kilépni ebből az állapotból. Pedig szeretnék.. és néha jó úgy gondolni erre az egészre, hogy nem is velem történik.. de a valóság az ellenkezőjét mondja.
Azt hittem a gyerekkoromnál nem lesz szörnyűbb dolog az életben, de igen van ..ez amiben élek..
Sajnálom, hogy nem tudok olyan ember lenni, mint azt elvárják tőlem.. sajnálom.. hogy ilyen vagyok..hogy élek.
Hogy vagy ma? A doktor mondta írjak neked mert ez jót tesz nekem. Azt mondtam neki hogy ebben nem vagyok biztos. Nem tudom mit is kellene mondanom.. Ő azt válaszolta az anyukámnak tudnia kell, mit érzek. Megkérdeztem, miért nem teszi ezt meg ő maga.. de azt mondta ez nekem segíteni fog a valóságban. Még mindig nem értem de jól van ez így. B még meg szokott látogatni, de már nem mindennap, mint régen. Szeretem megmutatni neki milyen magas lettem, és néha még gúnyolódok is vele mert lassan akkora leszek mint ő, de ez így van jól. Mondta már nem haragszik rád hogy idehoztál. Azt mondja csak szeretné hogy újra otthon legyen és játszak vele. G kevesebbszer jön, de még mindig néha meglátogat. B mondta, hogy G legtöbbször otthon van és játszik a karácsonyra kapott katonákkal. Mondtam neki, hogy szerettem volna a karácsonyt otthon tölteni de a doktor szerint túl veszélyes lett volna.
A dolgok most rendben vannak itt bent. Ez a hely régen megijesztett de már nem. Minden éjjel a szomszéd szobában lévő férfi kiabál álmában. Az ágyhoz kell őt kötözni, mielőtt aludni tér. Tudtad ezt?? Mindezek ellenére ő egy nagyon jó és kedves öregember. Azt mesélte, hogy őt azért zárták be mert ő az egyetlen aki beszélhet a földönkívüliekkel. Az orvos azt mondta neki egy olyan betegsége, ami miatt lát és hall dolgokat, amik nem léteznek, de szerintem ő rendes.
A véres kézlenyomat a függönyökön most kezd eltűnni. A kedves ápolónéni lecserélte őket halvány lilára. Azt mondta illik hozzám. Szerinted is? B szerint igen. Ezek az egyetlen olyan dolgok amik nem fehérek a kórházban. Mindenki bejön csak azért hogy egy pillantást vethessen rájuk. Tetszik nekik az én függönyöm.
Anyu.. nekem milyen sokáig kell itt maradnom?
Ugyanazt a dalt játsszák újra és újra.. Olyan mint amit nagyi hallgatott a régi rádióján, mikor meglátogattuk őt. B és én arra gondoltunk, hogy valamikor majd elmehetnénk nyaralni, tudod mint régen. Nem szereti, hogy itt vagyok.. és én sem szeretem. Azt mondta erősnek kell lennem és be kell bizonyítanom hogy igazából minden rendben van velem.
I'm scared of myself 'cause I hear voices in my head, Telling me when I'm wrong, saying I should be dead, The voices question my sanity until even I think I'm crazy They tell me that I'm all alone, that no one stands by me, They say I'm unwanted and feed on my fears, They claim that when I cry no one sees or hears my tears, That no one cares when I cry, That no one will miss me when I die When I'm angry or sad, they whisper in my ear To eliminate the source of my pain, but I choose not to hear Because I don't want to hurt anyone, to kill, So then they tell me I should die, but I live through sheer will, Hope that one day I'll wake up and the voices will be gone, But I don't see how - they've been with me so long, Questioning everything about me 'til I think I'm the worst, Saying that the worst day in history was the day of my birth The voices hurt me mentally, emotionally, Sometimes they even hurt me physically It's hard to live with them, to share my mind, To feel like my brain isn't even mine, To fight them off, to hold them at bay, To try and be normal, push those voices away I know I could tell someone, ask for help from them, But that may prove to be a bit of a problem - They may lock me up, calling me "crazy", Tell me that I'm insane, a danger to me, So I'll keep it inside, keep this secret shut away, And keep on trying to live my life everyday 'Cause I'm not insane, I know what this is: The only thing wrong with me is that I'm schizophrenic.
