2012. december 29., szombat

Scars




Ezek a hegek a karomon.
Többet jelentenek, mint azt el tudnád képzelni.
De soha nem fogod megfejteni a jelentésüket.

A hegek elhalványulnak...
Ez igaz.
De a fájdalom, a szenvedés
Soha nem fog elhalványulni.

Lehet nem értesz meg engem.
De majd egy napon..
Lehet hallani fogsz engem még sikítani..
Amíg nem hallod a sikoltásom
Soha nem fogod ismerni a titkaim.

Az elmém különbözik a tiédtől.
Szóval ne ítélj el.
Nincs jogod elítélni.
Isten az egyetlen, aki ítélkezhet felettem.
TE nem vagy Isten és ne is próbálj az lenni!









You don't notice them but i know they're there
I can't erase them they'll always be there
Reminding me of my past
Haunting me
They don't fade
they don't disappear
My past
My pain
My hope 
My love
My mistakes
They never go away
My scars.

bb pony

2012. december 28., péntek

I'll f*ckin kill myself



Én megölöm magam! Ennél jobb már úgy sem lehet, hisz mindenem elveszett.. családom..érzelmeim..életem. Olyan sok hibát követtem el.. sőt.. hibát hibára halmoztam. Mikor volt lehetőségem sem döntöttem helyesen.. Az életem katasztrófa. Napról napra.. évről évre csak egyre rosszabb.. csak süllyedek el a kilátástalanság tengerében. Nem bírom már. De most már vége. Vége az egész szenvedésemnek, mert öngyilkos leszek!
Igen, most végre önző lehetek, és csak magamra fogok gondolni, nem fog érdekelni más szenvedése!
Tudom is, hogyan fogom csinálni!
Először iszok egy kis alkoholt, hogy legyen erőm megtenni. Utána vizet engedek a kádba, majd beveszek egy marék altatót, iszok rá még egy kis alkoholt - tiszta kábszer -, a  kettő együtt úgyis légzésleállást okoz. Mindezek után beülök a kádba, fogok egy pengét és felvágom az ereimet. 
Ellilul az ajkam és leáll a lélegzésem. Fölösleges volt kiengedni azt a kád vizet és felvágni az ereimet, mert nem a vérveszteség, hanem az alkohol és a gyógyszer együttes hatása, a légzésdepresszió ölt meg.
Kilép a lelkem a testemből, meglátom a vízben fekvő tetemet. Úgy érzem, hányingerem van. De nem. Mégsem, hisz a testem halott, a lélek pedig egy megfoghatatlan dolog, annak nem lehet hányingere. Mégis rosszul vagyok. Rosszul vagyok MAGAMTÓL.. a látványomtól.
Kisvártatva benyit a fürdőbe nagyanyám. Meglátja a halott testet és szörnyülködve szinte már-már viszolyogva tekint rá. Majd szó nélkül kimegy a fürdőből. Szánalmas..szánalmas hogy volt olyan perc mikor azt hittem talán.. picit számítok neki, de az arckifejezése mindent elárult. Rideg volt és érzelem mentes.. mintha egy korcs kutyának találta volna meg a tetemét a bejárati ajtó előtt.
Másnap megtudják a barátaim is. Először nem hiszik el, de mégis tudomásul kell venniük, hogy én többé már nem vagyok. Mindenki szomorú lesz, mert nem értik miért tettem. Nekik sokkal több minden elmondtam, mint a 'családomnak' vagy az orvosomnak - ezt tudják jól -, de valamit mégis titkoltam. Volt valami, amiről senki sem tudott, csak a jó Isten és én, és e miatt a valami miatt öltem meg magam. Nem szóltam róla senkinek, mert nem akartam, hogy sajnáljanak. Nem szóltam, de tudtam jól, hogy egyedül nem vagyok képes megoldani a helyzetet. Most bezzeg mindenki velem törődik, mindenki sajnál, pedig pont ezt akartam elkerülni! Lám, hát a barátaimnak is fontos voltam!
A lelkem feljebb száll, most már látom az egész világot. Látok más fiatalokat is, akik - szintúgy, mint én súlyos gondokkal küzdenek. Ők mégsem teszik azt, amit én, mert tudják jól, hogy akár több ezer más lehetőség is van a továbblépésre, túlélésre. Míg ők bátran küzdenek az élet nehézségeivel szemben én gyáván elfutottam.. hátat fordítottam a csodálatos életnek.Én megannyi szenvedés után dobtam el az életet! Látom, ahogy mások talpra állnak és újra kezdik. Eldobják őket.. megalázzák, összetörik a szívüket de mégis tovább haladnak az élet rögös útján. Én most is úgy érezem képtelen lennék tovább folytatni. Egyszerűen nem megy. Talán ha lett volna valaki.. valaki olyan személy aki miatt nem érdemes meghalni.. talán én sem így döntök. De tudom jól ilyen nem létezik és létezett soha.. Mindig is problémás kapcsolataim voltak. Soha nem úgy ment ahogy szerettem volna. Én magam is rendkívül problémás srác voltam, kész csoda lett volna normális kapcsolatot kialakítanom valakivel. Persze volt hogy szerettem,mindennél jobban s volt hogy engem szerettek, de valami mindig hiányzott. Mikor már majd nem tökéletes lett volna a dolog akkor vissza vonulót fújtam.. vagy elmenekültek tőlem. Pedig annyira szerettem volna boldog lenni... olyan nagyon vágytam rá..
Még mindig lebegek...Meglátok egy fiút. (Istenem, milyen helyes, és csak rám várt!) Most jövök csak rá, hogy a  barátaimon kívül még egy ismeretlen embernek is fájdalmat okoztam. Talán ő lett volna az igazi, akit már soha sem találhatok meg, mert meghaltam!
Most már visszavágyok a földre, a testembe, de az meghalt. Pedig mennyi mindent csinálhattam volna még! Mennyi csodás és szép emléket szerezhettem volna még ha kitartok..csak még egy kicsit.
Emberek állják körül a síromat, kik szerettek. És valahol hátul ott áll ő is... és látom, hogy sír. Istenem, valamit mégis csak érzett irántam! Ha nem is volt belém szerelmes, de legalább kedvelt! Most látom csak, hogy mekkora barom voltam! Nem kellett volna megölnöm magam, hisz szerettem az életet!Valahol mélyen belül.. még most is szeretem..
Talán csak egy napot kellett volna várnom, és minden jóra fordul! Igen, most már látom, hogy hogyan alakult volna az életem, ha nem ölöm meg magam: másnap találkoztam volna azzal a helyes sráccal, és ma boldog lennék...



bb pony

2012. december 6., csütörtök

I hate...


A mai napről csak ennyi a véleményem...



Ja nem... még az is hogy ELEGEM VAN AZ EMBEREKBŐL!

Utálom a hátrányos megkülönböztetést
Utálom a rasszizmust
Utálom a homofóbiát
Utálom a kiközösítést
Utálom a háborút
Utálom a terrorizálást
Utálom a kor szerinti megkülönböztetést
Utálom a korlátolt gondolkodást
Utálom a nyelvi megkülönböztetést
Utálom a szexizmust
Utálom a munkahelyi diszkriminációt
Utálom a vallási megkülönböztetést
Utálom a faji szegregációt
Utálom a rabszolgaságot
Utálom a sztereotípiákat
Utálom az előítéletességet
Utálom a népirtást
Utálom a gyermekbántalmazást
Utálom a szegénységet
Utálom az alkoholizmust
Utálom a munkanélküliséget
Utálom az elnyomást
Utálom a drog függőséget
Utálom a tudatlanságot
Utálom a szűk látókörűséget
Utálom a butaságot
Utálom a betegséget
Utálok sok-sok dolgot... emiatt én rossz ember vagyok...?















bb pony

2012. augusztus 17., péntek

Crying in the rain..





I am barely holding on,
Nothing to forget my pain.
No one hears me,
While  I am crying in the rain.

I cant tell the difference 
Between the rain drops and my tears.
I hope no one else notices,
I want no one to know my fears.

I smile when im unhappy,
I hide when i feel alone.
In my room, i cry myself to sleep,
I cry when im on my own.

My hurt is building,
One day, ill let it all go.
Til then ill cry alone everynight,
I wont let anyone know.


bb pony

2012. július 13., péntek

fairydance in the hell

Hmm.. már igen rég volt, hogy írtam ide.De most ennek is eljött az ideje. Mostanában megint szarul vagyok pedig látszólagos nyugalom vesz körül. Bár ma egy "kisebb" veszekedéssel indult a nap. Lényegtelen csak megint valamit elrontottam, persze ez már megszokott tőlem. De mégis rossz, mert én tudom hogy mennyire hasznavehetetlen vagyok, és mennyire nem érek semmit, mégis... rossz szembesülni mikor szidalmak árán rávilágítanak a lényegre: TE EGY SENKI VAGY, NEM ÉRSZ SEMMIT.  Pár annyiszor hallott szó az egész, mégis ... rosszul esik, persze tőlük mit várhatna az ember?? illetve én? semmit. Mindegy. Tényleg mindegy.. csak megint felidegesítettem magam.. egyszerűen mikor már a genetikai hulladéknál tartottak és a faterral jöttek...ölni tudtam volna szó szerint ÖLNI.. de persze nem tettem semmit (kivéve h összetörtem a bögrém:D) aztán sírtam egy sort-mert az mindig "segít" /vagy nem- és aztán hosszú idő után megint csak elővettem azt a bizonyos falcolós énem. Sajnálom. Kellett. Nem tehetek róla. Valamit kellett .. főleg hogy megtudtam fater meglátogat a jövőhéten.. (mekkora öröm). Szóval igen megtettem megint.. kicsit ironikus hogy pont tegnap a dokival arról beszélgettünk milyen szép hogy már rég csináltam és hogy legyek büszke mert hatalmas akaraterőm van.. TÉNYLEG milyen hatalmas..kb eddig tartott az a nagy akaraterő. Azt hiszem erről sohasem fogok "leszokni". Jobban mondva nem tudok. Vagy lehet nem is akarok?! Nem tudom. De nem is érdekes.A lényeg hogy jót tett a lelkemnek, megnyugodtam, bár fája csuklóm de ez már csak így működik.. ha a lelki fájdalmak csökkennek a testi fájdalmak nőnek. És ez így van jól, így tökéletes(nekem). 
Szeretném hogy megértsenek, hogy elfogadjanak így ahogy vagyok.Igaz én magamat sem tudom elfogadni. De max csak annyit fognak fel hogy ez beteg.. pff...IGEN BETEG VAGYOK- BORDERLINE-.. és ez nem múlik el az egyik napról a másikra mert ez nem egy megfázás. Sajnálom hogy ilyen vagyok, és hogy mindenkinek csak gondot okozok, és hogy nem tudom megértetni magam másokkal, és azt is sajnálom hogy emiatt rossz érzést keltek, igazán sajnálom. És azt is hogy ellentétes dolgokat írok most le de ezek így jönnek.. 



This is what happens
when you leave me in the dark.
This is what happens
when you don't finish what you start.
This is what happens
when you don't pick up the phone.
This is what happens
when I get left alone.


Tudom hogy ezt így senki sem érti meg továbbra sem (most lehet szemétség) de nem érdekel. És most jöhet az hogy "de ne légy hülye! ne csináld ezt!, erősnek kell lenned és kitartás!" meg az efféle cselekedj már helyesen mondatok. De mi van akkor ha nekem ez a helyes?? persze tudom hogy nem normális megoldás de ha nekem így jó?? Ettől máris beskatulyáznak a "hülyék táborába"?! A válasz igen. Sebaj nekem így JÓ. Sosem voltam normális, sosem volt normális életem akkor mért várják el hogy 1-1 adott dologra normálisan reagáljak és normális megoldást találjak a problémákra?...
Kezdem unni hogy minden tettemet meg kell magyaráznom.. mért akadtál ki? mért csináltad ezt? mért sírsz? mért nem mozdulsz ki egy kicsit? MERT CSAK .. a válaszom, vagy pedig kitalálok valamit ami persze szintén egy gyenge indok de legalább békén hagynak. 
Néha csak ugy elbújnék oda ahol nem kell értelmetlen kérdésekre válaszolnom, ahol nem bántok meg senkit.     Fogalmazhatok úgy is hogy szívesen bújnék el az élet elől.
És még mindig fájok.. sebaj majd elmúlik ahogy minden :) Most kezdek jól lenni.. bevallom már jó ideje kezdtem írni ezt a bejegyzést akkor egészen nagyon rosszul éreztem magam.. de most megin kezdek jobban lenni. Ebben a rohadt betegségben az egyik legrosszabb dolog ez az állandó hangulatváltozás egyik percben happy aztán sad... fúú nagyon utálom. Az üresség érzését meg lehet szokni.. a fájdalomhoz is hozzá lehet szokni.. a falcolás kell hogy tovább bírjam.. de ez ez nehéz. És persze azok a gondolatok amiket megpróbálok elrejteni vagy tagadni magamban. De mindig előjönnek. Sajnálom azokat az embereket akik "ismernek".. mert sosem fognak igazán megismerni, de minek is mikor nincsenek igaz barátaim.. senkit sem érdeklek igazán, és ha egyszer csak úgy hirtelen eltűnnek akkor senki nem emlékezne rám.
Ez a bejegyzés ismét csak nagyon összevisszára sikeredik úgy érzem. De most a gondolatok is így járnak a fejemben. És az a legrosszabb hogy nem tudok ellene mit tenni. És senki sem tud segíteni. Bár lehet nem is akarnak. Mindegy. Lényegtelen.



Most eszembejutott pár kérdés amit így fel szoktak tenni nekem az emberek ha esetleg eljut a kapcsolatunk olyan szintre hogy merek a dolgokról beszélni.
Pl: Miért vagy beteg?Mikor lettél beteg? Mitől lettél beteg? és a többi "idióta"-bocsánat- kérdés. Válaszom: A jóég tudja..mikor miért mitől..? nem tudom, csak annyit hogy mindig volt vmi problémám kiskoromtól kezdve, nem is emlékszek arra mikor voltam jól! :/ Szánalmas tudom.. de már lassan 11 éve járok dilidokihoz.. kisebb nagyobb kihagyásokkal. Vannak bizonyos töréspontok az életemben ami minderre rátett 1-1 lapáttal pl: a fater.. anya halála..az hogy mozgássérült lettem.. de konkrét időpontot nem tudnék mondani amikortól minden rossz lett.. hmm vagyis de.. mikor megszülettem.
A BPD-t kb 1 éve diagnosztizálták eddig "csak" depressziós voltam. Lehet ettől rosszabb?? Nem hiszem.. de "értelmet" nyert minden érzésem és szenvedésem mióta tudom, persze ez rossz szó rá, de tudom hogy milyen betegségem van. Ellenben a környezetem nem érti ezt és csak annyit fognak fel továbbra is "vmi depis gyerek" vagy épp azt hogy "emós" (megjegyzem ez a kedvencem^^). Holott ez cseppet összetettebb a depressziónál. Most megpróbálom leírni mi az amit érzek. Persze ezeket nem mindig és nem is egyszerre de elég sűrűn és néha már már beleőrülök a gondolatokba.. (ekkor nyúlok a penge után). Remélem kicsit összeszedettebb képet tudnak így alkotni velem kapcsolatban az emberek. Mert így csak azt látják hogy befordulok és akkor mindenki hagyjon békén. Közben meg iszonyú dolgok játszódnak le bennem, amiről nem jó beszélni, és félek is hogy elkönyvelnek bolondnak..




Íme ÉN:

Félek attól, hogy megőrülök.
Szeretném önmagam megsebezni.
Félek egy erős személyes kapcsolatba belemenni.
Gyakran tartok valakit nagyszerű személynek, de utána csalódok benne.
Gyakran csalódom az emberekben.
Úgy érzem nem tudok zöldágra vergődni az élettel.
Messzinek tűnik az az idő, amikor magam boldognak éreztem.
Belül üresnek érzem magam.
Az a benyomásom, hogy az életem irányítás alól kiesett.
Gyakran érzem magam egyedül.
Nem az az ember vagyok aki szerettem volna lenni.
Minden újtól félek.
Nehezemre esik, hogy dolgokra emlékezzem.
Nehezemre esik döntéseket hozni.
Olyan érzésem van, mintha egy fal venne körül.
Gyakran nem vagyok benne biztos ki is vagyok.
Félek a jövőtől.
Néha olyan érzésem van, hogy szétesek.
Néha félek attól, hogy a nyilvánosság előtt esek szét.
Soha sem értem el annyit, mint amennyit elérhettem volna.
Olyan, mintha egy szerepet játszanék, s közben figyelném magam.
A családomnak jobb lenne nélkülem.
Egyre többször gondolok arra, hogy mindenhol a rövidebbet húzom.
Nem tudom megmondani mi az amit legközelebb tenni fogok.
Senki sem szeret.
Nem tudom megkülönböztetni mi az ami tényleg megtörtént és mi az amit csak bebeszéltem magamnak.
Az emberek úgy bánnak velem, mint egy tárggyal.
Néha különös dolgok járnak a fejemben, és nem tudok megszabadulni tőlük.
Az a benyomásom, hogy az életem reménytelen.
Nem tisztelem önmagam.
Mintha ködben élnék.
Vesztes vagyok.
Félek felelősséget vállalni mások iránt.
Az az érzésem, hogy nincs rám szükség.
Nincsenek valódi barátaim.
Az az érzésem, hogy a saját életem nem tartom a kezemben.
Nem érzem magam jól tömegben (mozi,vásárlás).
Nehezemre esik barátságokat kötni.
Túl késő megpróbálni önálló személlyé válni.
Nehéz nyugton lennem és lazitanom.
Az az érzésem, mintha más emberek olvasnának bennem, mint egy nyitott könyvben.
Gyakran az az érzésem, hogy valami történni fog.

Halálgondolatok.
Nehezemre esik barátságokat fenntartani.
Utálom magam.
Gyakran kerültem szexuális kapcsolatba emberekkel, akik semmit sem jelentenek.

Félek széles utakon, tereken.
Néha csak azért beszélek, hogy megbizonyosodjam, létezek.
Gyakran nem vagyok önmagam.

Soha sem érzem azt hogy valahová tartozom.















A testem a börtön
A lelkem a fogoly
Magányos zárkámban 
Társam egy sikoly.
Kínzó rémálmaim bilincse gyötör
Láncbavert lelkemnek a fájdalom gyönyör.
Ha húsomat letépve leráznám a láncot
Szabad gondolatok járhatnak örömtáncot.
Adj nekem reményt és én alapot öntök
Börtönöm ajtaján könnyebben kitörök.
Szégyen és Bűntudat menjetek fussatok!
A halált keressétek s mondjátok hol vagyok...






bb pony












2012. március 7., szerda

I know..

I know what its like to need someone. To have them say goodbye and let go of your hand, and feel like the world has stopped, and in order to keep it turning, to make sure the sun sets and the rain falls from the sky and to keep your feet moving one step forward, two steps back, 
you need them there, holding you, loving you, and needing you, too. 


I know what its like to want someone. to have that irresistable urge to kiss them, or sit there and just stare into their eyes and think "this is real beauty." To want their hand on your hip and when they kiss you to run their fingers through your hair. I know that lust. I crave for it. 


I know what its like to miss someone. To feel lost, empty, incomplete. [there are way too many words to describe that feeling.] but not just miss a lover - no no no - it hurts no matter who you miss. That pain stabs at you like a thousand and one knives and it kills and it strives and it just wants to be whole, even if it cannot be. 


I know what its like to love someone. Now now, don't get your jumpers all in a bunch - i've never been in love. But i have loved and i have felt things I never thought I could imagine feeling in the root of my stomach - where i was being stabbed just a few moments ago. Its magic, its lust, its trust. its everything. It's beautiful.




bb pony

2011. december 21., szerda

I feel it.. sorry



Every day is wonder why...? Why is this happening to me?


I feel so lost...








and I don't know what to do about it. no one knows, sees or understands it.... but I feel it. 
I don't know who I am and what I want.








Sometimes I'm happy...



...sometimes I'm hyper


but mostly I'm sad



depressed,


 suicidal..
I do what you want me to do, 
                                            I act the way you do, 
                                                                           I dress like you want me to, 
                                                                                                                    I like whatever you like. 

'cause I don't even know what I really want or like.


What the fuck am I?
My identity is gone.



So please don't leave me, as you see I cannot live without you. Without you I am nothing, lost and empty inside. 'casue of the problems whit my disease, no one wonts to be my friend. 

I am so lonely.


"Everyone I know goes away in the end." 
'Casue sometimes I adore you, but five seconds later I con disgust you. 


Why are you perfect and why am I not? 


It makes me desperate. I stuck on myself and I feel caged. There is nothing left for me in this selfish world. 

Time to go. 
               Time to say goodbye. 
                                               Farewell I'm sorry. 

This is where I'm coming from.
 And this is where I'm going to.

I tired many things to kill myself. None worked. I am still here. Even more I tried to get better but nothing really helps.And so times so goes by. Everyday I feel more helpless, useless and wasted. And so feel everyone around me about me. There's nothing left for me.

I cry all day. I cut every day. Deeper.. deeper..

I don't want to see anyone. I don't trust them people. They all leave me behind. To forget about the inner pain I used to take drugs and alcohol.


Cutting myself too, I'm a big wound now. But that only got it worse. Now I'm an addict as well. Locked in my pain that is burning inside of me. All I can do is waiting for help and holding on. 







One day I'll be fine. I will be better


Please don't leave me...


bbpony