status report

Itt az ideje írnom úgy érzem, amolyan kisebbfajta helyzetjelentés lesz csak amolyan szösszenet, mert már többen jelezték hogy nem tudják mi van velem. Igaz el is vagyok tűnve jó pár hete..

Most éjjel 2-3 körül lehet én kint ülök a konyhába kiskutyákkal, ugyanis lassan 3 hete születtek kiskutyák és vigyázni kell rájuk mert nagyon picikék és nehogy a kicsikre véletlen ráfeküdjön a nagy, nevezzük nevén Rózsa :D buta egy kutyanév de ez jutott neki :)

Nagyon aranyosak, hatan lettek kis pici fehér pulik fekete orrocskával és szemecskével nagyon tündériek. És Rózsa valami fantasztikus anyuka, nagyon szereti a kicsiket gondozza és félti őket, sok ember példát vehetne róla.

Szóval itt ülök kint fájós lábbal.. azt tudni illik voltam oly’ szerencsés, hogy sikerült eltörnöm a bokám :D Mégpedig úgy hogy nagyban pancsiztam és kifelé másztam volna hát nem a székbe csusszantam bele hanem a földre vagyis a kőre, pont úgy hogy a lábam olyan természetellenes pózban landolt alattam hogy sikeresen eltört :/ 

Nagyon fáj.. igaz már volt 1x eltörve kiskoromba, azt hiszem általános 3. vagy 4. osztályában de akkor elütött egy autó :D De ez egy régi történet.

A nevelőapám anyukája akinél lakom kórházba került egy enyhébb stroke-ja volt L nagyon rosszul érintett ez a dolog is… én találtam őt meg, hívtam a mentőket, de nagyon rossz volt ezt látni… nem akartam hogy valami baja legyen, mert akkor már végképp nem tudom mi lenne velem..De szerencsére már jobban van, és 1 hét után haza is fogják engedni. Örülök, hogy nem lett nagyobb baj.

 Remélem mihamarabb meggyógyulunk.

Szóval most ezek a dolgok történtek velem az elmúlt hetekben.

bb pony

Hope dies last

Remény..furcsa szó de ha az ember meghallja rögtön gondolatok százai futnak át az agyán..az ember mindig remél, vagy reménykedik valamiben, valakikben.. s az vagy beteljesedik vagy nem. Én is sokmindenben reménykedek.. de leginkább abban hogy felépülök..bár erre egyre kevesebb az esély.. 
Minden embernek mást jelent a remény.. nekem például a remény egyben a hitem is.. hiszen hiszek abban hogy van remény és remélem a hitem segít ebben. Elég bonyolultan hangzik pedig nem az. A remény az az, hogy bízunk valamiben, hogy hiszünk valamiben... legalábbis nekem ezt jelenti. Én remélem, bízom és hiszem hogy egyszer jobb lesz minden, mert ha nem így tennék akkor nem lenne tovább értelme semminek.. pedig jelenleg egy olyan helyzetben vagyok amire a reményvesztett jelző a legjellemzőbb. 

A hit az, hogy bízunk valamiben. És ha már úgy látszik, hogy semmi sem maradt, amiben bízhatunk, akkor is bízunk magában a hitben, ami tovább lelkesít.

Mostanában nem érzem valami túl jól magam lelkileg. Sajnos elég rossz dolgokat tudtam meg az elmúlt napokban. A faterom mármint a nevelőapám volt itt a hétvégén (aki még nem tudja jelenleg az ő szüleinél lakok) és olyan dolgokat mondott amitől egy picit kiborultam,de ez a picit lehet nagyon is. Tudjátok vagy nem tudjátok egy elég költséges orvosi kezelésre készülök.. vagyis készültem ..most mint kiderült drága, jó, kedves faterom az összegyűjtött pénz jelentős részét elkártyázta,  elpiálta és még a játékgépbe is dobott be belőle nem keveset. Így most az idén biztos nem lesz meg a kezelés. Ez kicsit elszomorít bár ez enyhe kifejezés.. pedig már szeretnék jobban lenni. De sajnos ahhoz pénz kell ami jelenleg nekem nincs és nem is tudom elképzelni hogy valaha lenne annyi pénzem.. így csak reménykedhetek hogy jobb lesz minden s egyszer meggyógyulok.Persze mindezzel N E M  sajnáltatni akarom magam pusztán leírtam a tényeket mert már kezd sok lenni ez az egész. Sajnos ez nagyon rosszul érintett engem és jó pár napja emiatt vagyok kicsit ideges.. vagy rosszkedvű vagy épp kedvem sincs semmihez... és ez nem valaki miatt van vagy valakik miatt, vagy hogy haragszok valakire, mérges vagyok vagy egyéb dolgok csupán ez a helyzet borított ki. De majd túl teszem rajta magam csak idő kell. Erős vagyok.. mondják.. majd bizonyítom..ígérem.

Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,
Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak;
Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;
Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;
Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;
És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.

Én nem szeretnék megbántani senkit komolyan.. pedig lehet számomra fontos embereket megbántottam már emiatt, de nem akarattal. Csak egyszerűen így jött össze, idegesebb vagyok ingerültebb ..hisztisebb?! nem tudom de az tény, hogy megváltoztam.
Az a helyzet kicsit bedepiztem újra. Sajnálom.. én próbálom tartani magam és ebből az állapotból is ki fogok mászni csak egy kis idő kell. Nem kérek mást csak egy kis türelmet mindenkitől.. én nem haragszom senkire és senkivel sincs bajom.. egyedül magammal. Nem könnyű beletörődni ebbe... de mégis bele kell törődni és fel kell dolgozni mint annyi minden mást. És örülök hogy jövőhéten meglátogatom a pszichológust mert már épp itt az ideje úgy érzem. Majd ő segít.. ő mindig segít vagy így vagy úgy..  azt sem bánnám ha pár napra elaltatna vagy hibernálna és akkor utánna felébrednék kipihenten tiszta fejjel.. hmm de jó is lenne. Egyébként sem nagyon megy az alvás.. már második napja hogy enyhe altatót veszek be, hogy tudjak aludni.
Fúha hogy elment az idő ideje aludnom.. a bogyó is kezd hatni úgyhogy ki is használom az alkalmat és lefekszem. 
És még egyszer mindenkitől elnézést és bocsánat hogy mostanában nem vagyok önmagam. Az meg hogy mi lesz így velem az egy nagy kérdőjel... de a remény hal meg utoljára..

Egyszer eljön majd a nap,mikor egy rövid perc alatt,elhagyom a széttört álmokat.

 When the world says, "Give up,"Hope whispers, "Try it one more time."

 ьь קσηў

don't remember last summer

Last summer when it was just you and me
I don't remember a thing
But the fact we met

I don't remember the break
I don't remember the cries
I don't remember the change
I don't remember the warning
All I remember is
I met you
We talked
And know I'm here now..

I don't remember a thing
And now that I look back
It's quite scary
That I went through a whole summer
That now
I don't remember

It's scary to know
I don't remember what I said to anymore
What I did
That truly seemed to creep people out
Or even how I've gotten like I am today

All I know is there were plenty of goodbyes
A lot of changes
And apparently a lot of warnings
That I truly don't remember hearing

They all say I was blind
But I was more than blind
I was lost
I was in another world
And truly to this day
I still wonder about that summer

I still wonder truly what happened
Cause all that's left are other peoples stories
That truly are fading
And my memory is useless

It's scary to think about the fact
I have no memory 
Whatsoever of last summer
And that I'll never truly know what I did at all

But I guess that's one thing 
That happens
When the love gets the best of you

But truly I'll always wonder about that summer
And where I went
One summer day.

bbpony

Orison

Uram,
tudom, hogy itt állsz,
szemben állsz velem és nézel.
Tekinteted áthatol
a pórusaimon, izmaimon,
ereimen és a velőkig hatol.
Amit látsz, biztosan elszomorít.
Amit érzel, biztosan bánt.
Amit mondasz, az csupa szeretet és kegyelem.
És én elfogadom... csupán ezt tehetem.


Uram,
Te még mindig vársz rám.
Még hívsz.
Szelíd szavad egyre a fülembe cseng,
de én mégis csend...csend vagyok
és sötétség uralkodik bennem.
A szavaim hidegek és
fáj a tél, ami bennem tombol.
S viharzó, süvítő szélként
hasít belém a hiányod
Uram... Uram... Uram...


Istenem,
világmindenséget mozgató,
Mindenható Isten.
Hasítsd át villámként a távolságokat
és kőszívtipró-véső- kalapáccsal
kezdj el dolgozni bennem irgalmasan...
türelmesen... kegyelmesen...
szeretetteljesen...

bb pony

Remembrance

Hmm hát újra írok mert úgy éreztem kell!
Sajnos ismét csak nem jókedvemből írok.. pusztán azért mert úgy érzem írnom kell!!
Június van... az év egyik legutálatosabb hónapja a számomra.. és hogy miért?? neeem, nem a meleg miatt vagy az eső miatt.. hanem mert ebben a hónapban vesztettem el Édesanyámat.. 4 évvel ezelőtt..

A világ álom s én alszom benne.Isten kezében csendesen, örökre.

 Sajnos ez olyan dolog ami mindig is el fog kísérni.. mindaddig míg csak élek.. ezt  a szörnyű érzést fogom érezni..a hiányt.. a hiányod.. :( 
Mikor elvesztünk egy hozzánk közel álló szeretett személyt, úgy érezzük mintha egy világ dőlt volna össze bennünk.. mindaz ami addig volt megváltozik, minden ami biztos volt bizonytalanná válik.. már semmi nem olyan mint azelőtt volt.. 
Rettentő rossz.. szavakat nehéz rá találni.. mikor megtudjuk a szörnyű hírt.. azonnal tagadásba kezdünk "ez nem lehet igaz! ez csak egy rossz álom!ez az egész nem velem történik! és Ő jól van csak ..csak alszik.." aztán mikor  V A L Ó B A N  szembesítenek a ténnyel hogy Ő bizony nem alszik... elment.. na mikor ez tudatosul bennünk akkor jön a dühroham.. mindenre és mindenkire haragszunk..az orvostól kezdve a közeli barátokig.. mindegy ki az csak valakin le kell vezetni a feszültséget és mindenkiben a hibát keressük és okolunk mindenkit a történtekért.. pedig igazából senki nem tehet róla - legtöbb esetben- . S mikor már elmúlt ez a harag utána jön a mélységes fájdalom.. a szűnni nem akaró kín.. sokáig tart nagyon sokáig... de előbb utóbb bekövetkezik a beletörődés.. mikor már nem dühöngünk, mikor ugyan érezzük a fájdalmat de már valamivel tompább, hiszen tudjuk jól az élet megy tovább..

Nézem fényképedet,drága mosolyodat, 

Könny áztatja arcomat,-így nem látlak már, 

Mert szememet elfedi a homály. 

A hangodat sem hallom, 

mert hangos zokogásom,megtöri a csendet... 

Már csak egyre vágyom:hogy ott lehessek VELED! 

Hogy átöleljelek és elmondjam NEKED: 

-MENNYIRE,MENNYIRE SZERETLEK!!! 

Szörnyű ezen keresztül menni.. nekem sajnos 16 évesen kellett... de a mai napig nem hevertem ki. Édesanyám  egy "gyors" lefolyású rákban szenvedett.. fél év alatt "elment".. de mindvégig mellette voltam, bár nem volt könnyebb így sem..
Rettenetes látni, hogy az az ember akit a világon legjobban szerettél, és tiszteltél.. most napról napra rosszabbul van, és a végén már fürdeni, enni, pisilni sem tud segítség nélkül. Picit ironikus is ez..ha azt vesszük hiszen kiskoromba Ő látott el, foglalkozott velem, tett tisztába stb.. s egy átkozott betegség miatt megfordult az egész..

Szíved pihen, a miénk vérzik,A fájdalmat az élők érzik.Számunkra Te sosem leszel halott,Örökké élni fogsz, mint a csillagok.

Igazságtalanság.. igen az ez az egész igazságtalan.. betegség..halál.. főleg ha fiatalon következik be. És hiába mondják az idő segít, begyógyítja a sebeket... ez nem igaz, legalábbis nálam.. ahogy telik és múlik az idő egyre mélyebben érzem a fájdalmat magamban, a seb egyre nagyobb.. és mi lesz ha a szívemet eléri.. újra..?:(
Tehetetlenség.. ez volt a másik ami kiborított.. nem tudtam semmit ellene tenni, hogy ez ne következzen be..
Bűntudat..huuu az volt sokáig néha még most is.. "Tán nem tettem meg valamit érte??"

Hát meghalt. S minden egyéb maradt rendjében. Pedig úgy szeretném, ha valami nagy szög kiesett volna a világ küllőiből, hogy valami történt volna.

És most pár gondolatot szeretnék leírni Anyukámnak:


Édesanya.. nagyon nagyon hiányzol..mindig. Nincs nap hogy ne gondolnék rád. Annyira szeretlek, sosem foglak elfelejteni ezt már ígértem párszor és be is tartom becs'szó , mint ahogy azt a dolgot sem teszem meg többé..tudod megígértem.. ~sírok megint, vagy még mindig?! már magam sem tudom~ Olyan régen láttalak, öleltelek, hallottam a hangod.. annyira jó lenne veled lenni, lehet gyerekes vagyok túlságosan is de...nekem TE vagy az anyukám :'( aki engem igazán szeretett az életben :'( és a kegyetlen sors Téged is elvett tőlem ..annyira igazságtalan.. fáj rettentően.. és nem múlik.. :(  Már csak akkor láthatlak ha álmomban megjelensz.. jöhetnél többször is :) Ajj annyi sok emlék előjött.. jók rosszak..minden.. emlékszek mindenre.. a nevetésedre, a mosolyodra, az ölelésedre, a jóéjt puszira, az esti mesékre, arra hogy mindig  mindennap TE kísértél el suliba mikor kicsi voltam, vitted a táskám, emlékszek arra hogy sokszor kértelek mesélj a cápákról,akkoriban azok voltak a kedvenc álltaim és tudtam hogy már idegeidre megyek h mindig a cápákról mesélsz de te újra és újra végigmondtad :) emlékszek arra mikor kiültünk az ablakba és fentről néztük az autókat és mondtuk piros kék piros piros zöld színek szerint néztük őket :) persze emlékszek a vitáinkra is és arra is hogy egyszer nagyon megbántottalak  TE csak jót akartál és én nagyon csúnyákat mondtam neked ez a mai napig bánt...remélem egyszer megbocsájtasz sosem felejtem el hogy akkor hogy sírtál.. akkor bántottalak meg egyszer de azt is annyira sajnálom...
És akkor eszembe jut az utolsó itt töltött estéd..már nagyon rossz állapotban voltál egy ideje de akkor aznap valahogy jobban voltál.. felültél az ágyban tv-ztél, még mosolyogtál is és annyira jó volt.. estefelé megkértél rázzam fel a párnád én odamentem és megöleltél és azt mondtad "nekem van a legaranyosabb fiam a világon" mosolyogtál picit fáradtan  de ez akkor nem tünt fel.. leültem tv-zni veled beszélgettünk is, aztán elmentem lefeküdni, jóéjszakát kívántál és szép álmokat és én is neked..és éjjel 2-ig nézted a tv-t én is fent voltam addig valahogy nem tudtam aludni..aztán reggel felébredtem első utam hozzád vezetett.. de.. akkor már nem voltál velem...próbáltalak felkelteni... de nem ment.. elaludtál..örökre.. :"( 
Anyukám  iszonyatosan hiányzol sokszor van hogy inkább veled lennék mint itt, de megígértem neked többet nem teszem azt, és próbálok értelmesen tovább élni de az űr amit bennem hagytál mindig megmarad..ezt az érzést nem értheti az aki nem élte át.. és várom..igen várom a napot hogy újra veled lehessek..és igen tudom, hogy most is velem vagy és mikor szükségem van rád segítesz nekem.. köszönöm.

Amikor azt mondjuk,hogy az idő gyógyít,erre gondolunk.A felejtésre.Ez azonban,ha valóban szeretünk,nem lehetséges.A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja:ha újra találkozunk azzal,akit szeretünk.Semmi más.Jövőre,húsz év múlva,egy másik életben.Mindegy.A hiány mindaddig él bennünk,amíg nem látjuk újra.Nem a hiánya,az emléke él bennünk!!!!

Beszélnék, de a hang torkomban reked,

Oly sok szép szót gondoltam Neked.

De csak hallgatok.

Nem akarnak formálódni a mondatok.

Bántóan néma most a csend zaja,

Itt lüktet bennem hiányod. Szólnék. De nem tudok.

Zavartan hallgatok.

S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.

Most távol vagy, de mégis oly közel.

A szívemben. A lelkem átölel

bb pony 

I wish I could do it..

Őrült vagyok, valaki ezt mondja rám. De a világ tesz ilyenné. Nem az én hibám. Ölj meg, hajóm süllyeszd el az előítélet tengerén, és ne tudd meg azt, hogy nem vagy más, csak ugyanolyan, mint én...

Annyira nem értem én az embereket... nem értem mért kell lenézni a másikat vagy esetlegesen megvetni..  csak mert nem olyan mint a többiek..így is elég kellemetlenül érzem magam amiatt ahogy élnem kell :/ és ezt az emberek még jobban megnehezítik... sajnos :/

Olyan rossz érzés mikor kimész az utcára és már azonnal lenéző tekintetekbe ütközöl.. annál még a semmit mondó közöny is jobb lenne.. vagy a másik mikor sajnálkoznak úúúú ... nagyon rossz ezt így nehéz leírni megérteni meg még nehezebb.

Sokszor olyan érzésem van mikor egy közösségbe "megyek" hogy "basszus valami rosszat tettem" és ilyen bűntudat fog el a semmiért csak mert úgy viselkednek velem mintha valami földönkívüli lennék csak azért mert mozgássérült vagyok.. de én nem akartam ilyen lenni, nem akartam ezt, nem én választottam ezt az utat sajnos..pedig ez csak egy dolog de ettől függetlenül én ugyanolyan vagyok mint bárki más, ugyanolyan dolgokat szeretek mint a nagy többség csak épp az életvitelem más. 

És igen én is szeretnék egészséges lenni, szeretnék felállni a székből..szeretnék sétálni, odamenni ahová és amikor akarok... nem mindig másokra utalva élni... szeretnék buszozni.. vagy egyszerűen lépcsőzni.. ez hülyén hangzik de mégis.... és szeretném ha visszakapnám a régi életem.

És ezeket a dolgokat sajnos csak erősítik bennem az emberek és én egyre mélyebben érzem magam.. olyan ez mintha egy darab kavics lennék és behajítanának a vízbe és csak süllyedek süllyedek.. és még látom a napsugarat átszűrődni a víz felszínén de ahogy egyre mélyebbre kerülök úgy halványul el a fény is..

és emiatt az egész miatt kisebbrendűség érzésem van hogy én kevesebb vagyok másoknál, mert ezt éreztetik velem.. és jóó a barátaim persze mondják hogy ez nem így van  meg persze már javult is kicsit az állapotomstbstb én meg csak rábólintok "hm oké" de akkor is ezt érzem.. 

Már kedvem sincs kimozdulni emberek közé pedig milyen szépen süt a nap...

Olyan rossz ez.. de persze én nem haragszok senkire meg semmi rosszindulat nincs bennem senki iránt, hiszen megértem  őket ..csak még is rosszul esik..de ez van majd egyszer jobb lesz minden.. remélem vagyis bízok benne. 

Puddle Reflection

Kit szerettem most mind itt hagyott,
Nem fénylenek már úgy a csillagok.
Napjaim sötétek, mint a fénytelen éjszaka,
Csak a harag maradt, mi a lelkemet mardossa.

Széttárt kézzel, és szememben vad fénnyel,

Vadul keresem a bűnöst ki ezért majd felel.

Haragvó lelkem oly nehéz teher,

Törékeny testem nem is bírta el.

Szakadó esőben, egy pocsolyában térdelek,
Erőtlen testemen az eső csak pereg.
A lecsorgó cseppek mind úgy fénylenek,
Mintha így hagyná el lelkem elázott testemet.

A fenevad, mintha most magamra hagyna,

Köröttem a világ, most más arcát mutatja.

Minden sötét és eltűntek a hangok,

Egyedül vagyok, egyedül vagyok.

Tudattalanul nézek az alattam lévő vízre,
Egy képet mutat, mit eddig nem vettem észre.
Egy ifjú áll ott… Oly ismerős a képe.
Szótlanul áll ott, s kezében a szíve.

Ketté van hasadva, mintha széjjeltépték volna.

Iszonyú sebek tátongnganak rajta.

De nem fegyver ejtette, és nem is szörnyű állat.

Ilyen sebet csak egy van mi csinál,

Úgy hívják: Bánat

Szörnyű volt a fájdalom szinte már őrjítő,
Nem bírta elviselni, s kitépte testéből.
Nem halt bele, és a fájdalom is megszűnt,
De üres maradt belül a szelleme eltűnt.

Az idő gyorsan pörgött mögötte,

Ő csak tartotta szívét, hogy bánatát feledje.

Nem volt egyedül volt még ki szerette.

De szívét többé, vissza nem tehette.

Érzés nélkül, üresesen állt ott,
Tudomást sem véve róla ezzel kiket bántott
Szívéből a fájdalom átszállt annak szívébe,
Kit feledett, mikor azt testéből kitépte. 

Arra eszméltem, hogy könny hagyja el arcom.

Bele hull a vízbe, hogy fodrokat kavarjon.

A víz mikor kisimult akkor vettem észre,

Az ismerős arc, önmagam képe.

Hirtelen eszméltem, még föl is ugrottam,
Dühödt ordítással a vizet tapostam.
De szemem valami szokatlant vett észre,
S kérdően néztem az ismeretlen fényre.

Minden lelassult s Ő engem nézett.

Az érzés ismerős volt, valahonnan rémlett.

Magától csak úgy megindult a lábam

Arra vágytam csak, hogy közelebbről lássam.

Mosolygott a szeme, és kinyújtotta kezét,
A szája is mozgott, de csak a csend, ami elért.
Oly közel volt, hozzám mégsem értem el,
S valami régi jött elő, és ébresztett újra fel.

Fölébredt lelkemben a szendergő fenevad.

Új érzéseimtől morogva felriadt.

Éles körmét a szívembe marta,

Emlékeztetvén az elmúlt hónapokra.

Régóta volt ő mélyre eltemetve.
Szárnyaló lelkem bebörtönözte.
S hogy most börtöne széthasadt,
Felszínre jött a vérengző fenevad.

Testem lassan, lassan zuhan hátra,

Tompa puffanással hull alá a sárba.

Szemem még látja figyelő arcod,

De a bestia fed rá végül, éjsötét fátyolt.

Lélegzek, de már érzem halott vagyok.
Megtiportak az elmúlt hónapok.
Szívem még él, de szemeimnek fénye,
Őrjöngő fenevadnak tompa tükörképe.

Az otthon messze van, de a pihenés közel.

Bárcsak lenne még egy éjszakám!

Farkas-szememnek add vissza régi fényét!

Hát keresd őket! És találd meg bennük,

A szörny szépségét!

Lélegzek, de már érzem halott vagyok.
Megtiportak az elmúlt hónapok.
Szívem még él, de szemeimnek fénye,
Őrjöngő fenevadnak tompa tükörképe.